Pár hónapja felébredtünk álmunkból, és valahogy mind a ketten rájöttünk, hűdejó lenne egy kistestvér. Nem nekünk, a Kukacnak. :D

Na, igen. De hát anyagilag mi lesz? Ott a hiteltörlesztés, az egyetemi fizetés egy vicc én meg ugye állami csecsen élősködök.

De akkor is, kell egy testvér. Nincsenek racionális indokok, semmi más, csak ez a baromi kényszer, hogy KELL egy baba.

Mit csinál ilyenkor az egyszeri ember? Átgondolja a lehetőségeket. Visszamegyek dolgozni kicsit akkor viszonylag normális összeget kapok, ha megszületik a baba. Normális összeg < 28 500 Ft. Nem tapossa senki a sarkamat, egyetlen egy valakit kivéve, engem, betegesen ragaszkodom, ahhoz az elgondolásomhoz, hogy igenis 2015-ben meg kell születnie ennek a babának. Ennyi, sok kérés ez, mert ugye múlik az idő.

Kukac 16 hónapos, szóval nincs kényszer, csak az elhatározásunk. Persze, ha visszamegyek dolgozni Kukac megy a bölcsibe, ami szerintem hasznos is lesz neki egy időre. Szeret gyerekekkel lenni, csak én vagyok a szaranya, mert én meg nem szeretek társaságba járni . Egy-két elrettentő tapasztalat után különösen nem vágyom anyukás társaságra. Ott volt a fogzósanyuka, minden alkalommal, ha összefutottunk letámadott, hogy mennyi foga van a gyereknek és dühöngeni kezdett, mert az ő gyerekének még nincs annyi. Majd, rám nézett és közölte, hamarabb jött ki, hamarabb megy tönkre. 

Aztán ott volt a fiatal, tettrekész anyuka, aki arra volt büszke, hogy a gyerMeke 8 hónaposan 12-szer kel éjjel szopni, rám lesajnálóan nézett, főleg, mert már nem cicizik. De amikor megtudta, hogy én oltattam rota ellen, olyan kirohanást intézett, hogy ő pedig utána olvasott és ő jobban tudja, hogy soha senki nem kapta el uszodában a rotát... Megvetés tárgyát képeztem. :D

És akkor nem csapnék bele a szüléstörténetekbe teljesen idegenektől, ki hogy szakadt, repedt, állt a feje tetején, a nyertes aki a legtöbbet szenvedett. Ámen, "ődóduk" csak én maradjak ki belőle. :D

Szóval, röviden, toporgunk, mint gyerek a szarba', ahogy a mondás tartja és várunk mi legyen, aztán elfogy a türelem és csakazértis lesz kis tesó a törvények, az állami csecs, meg a többi körülmény bekaphassa.

Ó, lehetne a cím közhelyesen szilánkok, töredékek, de nincs kedvem elsült puskákkal hadba menni. Nagyon fontos a múlt, igyekszem mindent elraktározni, leírni, nehogy mindent elfeledjek, mire a Kukac kíváncsi lesz rá.

Ennek fényében keresgéltem például a volt szomszéd életrajzát, Csengery – Dsida Aladárét. Na, jó, nem a Kukac miatt volt, hanem eszembe jutott, hogy jajj, volt a szomszédban az Ali bácsi, meg a gyerekei, és egy nagyon régi, elmosódott képem a konyhájukról. Náluk is az a hideg konyhakő volt, ami nálunk. Nem járólap, vagy linóleum, hanem kő, mintha kettévágott kavicsokból lenne, biztos mindenki látott olyat. Télen hideg, mint a fene, nyáron kellemes hűvös és kizárólag frissen felmosva látszik tisztának. A nagy asztalnál a sötét konyhában a Böbe néni pucolta a krumplit, ezen kívül csak a fali mosdóra emlékszem, ott állt magában a falon a nagy csap, mint a falikút, vagy talán az is. Ez az egyetlen alkalom, hogy jártam abban a lakásban.

Szóval Ali bácsi 1911. július 30-án született, Budapesten, 1933-ban volt pályakezdő Kolozsvárott, de 1951-ben került Győrbe és haláláig ott lépett fel. Karaktere a táncos komikus volt, amolyan RátonyiRobibácsisnak láttam én. 86 októberében halt meg.

Itt az egyetlen valamirevaló cikk róla: http://www.tagione.hu/hun/c_csengery.htm

Máshol "csak", mint Dsida Jenő a méltán ismert és tisztelt költő öccse tűnik fel.

Ali bácsi olyan volt, mint egy árny, rettegtünk tőle, ha hangosan játszottunk az udvaron ránk szólt a Böbe néni, esetleg ő maga kiabált ki, nem sokat láttuk, fordítva éltünk. Ali bácsi minden hónapban jött a mamához és elkérte a szokásos 100 forintot kölcsönbe, aztán pár nap múlva a nyugdíjkor visszaadta. Mindig el volt téve neki a százas, ez fix kiadás és bevétel volt. Náluk mindig csend volt és nyugalom, pedig nem lehetett könnyű a gyermekének lenni, mert olyan 20 centivel a föld felett ember volt. 11 éves voltam, amikor meghalt, nem is vagyok biztos abban, hogy tudott a létezésemről. Annyira máshol járt. Néha onnan lehetett tudni, hogy ott járt a lépcsőházban, mert ott volt egy kiürült apró üveg Diana sósborszesz. Ez kb. havi egy alkalommal fordult elő, gyanítom – biztosra nem tudom, - hogy ez volt a 100 Ft kölcsönkérésének az oka, nem akarta otthonról elhozni, kérni, venni a pénzt, hanem így oldották meg. Ez amolyan játék volt a mamával. Amúgy nem érintkeztek nagyon, más – más világ voltak.

Kerestem a neten és kerestem az emlékeimben, de nem tudom, hogyan és miben halt meg. De találtam képet a két testvérről, olyan élő, eleven ez a kép:https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/t31.0-8/p960x960/10298488_432497353558883_567728442644662712_o.jpg

Nevét a Győri Nemzeti Színházban bérlet őrzi.

Ilyen az emberi sors, él, meghal és emlékét kihűlt székek őrzik, tárgyak, amiket elkoptatott. 

Meleg volt egész nap, nem is vagyok jól, meg általános szarazélet hangulatomnak köszönhetően ismét kirándulásra kényszerítettem a családot.

Mire összeraktuk magunkat már dörgött az ég. Na, jó én aztán nem futamodok meg, úgy is annyi volt a terv, hogy elmegyünk Varbón keresztül Kazicbarcikára, ott keresünk valamit játszóteret, kicsit hintázunk, játszunk és irány haza. Délután 4-kor nem lehet nagystílű programokat tervezni.

Az útvonal összeállítása során láttam, hogy az út Lyukóbányán keresztül vezet. Régóta szeretném ezt a helyet megnézni. De sosem egyezett bele a Háttértársam, hogy arra menjünk. Nem is az volt a célom, hogy meztelen cigánygyerekek szomorú szemét örökítsem meg 3 nyalókáért cserébe. Tudom, nagy fotós siker, amikor a mélyszegénységben élők közé leereszkedik a sajtó és segítségnyújtásnak álcázva belefényképeznek az emberek végbelébe is. A másik véglet ugyanezeket a képeket orkok meg nézzétek a férgeket feliratokkal ellátva mutogatják.

 Nem akarok semmi nagyot mondani ezekkel a képekkel, csak megint ugyanazt. Borsodban rengeteg hihetetlen szép táj van és ha rendbe tennék a közbiztonságot, meg rendbe tennék a fejeket, hogy itt se kizárólag mélyszegénységben élő, iskolázatlan emberek laknak egy hatalmas összefüggő putriban lehetne turisztikai célpont ez a környék.

Na, de mit is tudunk a Lyukóról. Az emberek lemondó szájgörbítéssel ejtik ki ezt a szót a „Lyukó”.Lyukóbányában a szén kitermelést a harmincas években kezdték meg, de a háború és a talajviszonyok okán 1944-ben le is állították, később az 50-es évektől működött a bánya és a 60-as években volt a legnagyobb arányú kitermelés. A bánya működésének folyamatos korszerűsítésével 1985-re elérték az évi 1 000 000 tonnás kitermelést és 2 500 fős foglalkoztatást.

Végül mára a bányászatnak végleg vége, 2004 óta a bányák zárva, a bányászat köré épült vidék lakóinak száma megfogyatkozott. A fénykorban vájárképzés volt a tanulótárnákban, saját sporttelepük, könyvtáruk, üdülőtelepük volt, gyakorlati helyet biztosított a Miskolci Egyetem mérnökeinek. 66 évnyi működése során Lyukóbányán 38 millió tonna szenet bányásztak ki.

A Lykóból elmentek a régi lakosok jelentős részben, azaz aki tudott. Ide szorultak ki a szegények, igen, jelentős részben a romák. Nem akarok erről a témáról kiselőadást tartani, sok gondolatom van a témáról, beszéljenek inkább a képek, nincs bennük semmi különös.

Pár kép Varbóról

Itt pedig a Lyukó.

Tegnap esőnap, ígéret, jóslat a meteorológia részéről, hogy keddig nem tér vissza a kánikula. Mai napra felhős idő elvétve zápor, de csak délután. Ennek tükrében gondoltam átkozottul nagy sétát teszünk a Kukaccal.

Nekiveselkedtünk, és megindultunk a Nyékládháza - Miskolc útvonalnak, sok víz, babakeksz, hideg natúr joghurt jeges málnával.

Cserepelenka, textilpelenka, cserebody, csererövidgatyó, cipő, ha játszótérre betérünk Kistokajban.

Minden teljesen jól ment, csak, hogy sunyin a felhős idő kánikulába váltott, míg én toltam hevesen a babakocsit a pusztában. Kitartottam hősiesen, nemá' egy kis napsütés.

Megnéztük az új tót, most termelik ki a kavicsot, mellettünk lassítottak a nagy teherkocsit, egy meg is állt. Megkérdezte az úriember miarosebbet kavarunk arrafelé, nincs ott semmi, csak ők verik a port. Beszéltünk pár szót, majd kedveskedni szeretett volna a Kukacnak és dudált egyet. Én infarktust, a Kukac meg sikítórohamot kapott a kedélyes meglepetéstől. Szegény sajnálkozva elhajtott. A szándék a fontos...

Láttam, hogy Kukac nem annyira bírja jól magát, hát félreálltunk egy napraforgótábla mellett megpihenni, pelenkacsere, kis futkorászás, szöcskenézegetés, ivászat és fetrengés az árnyékban volt a Kukac programja, én, mint kiszolgálószemélyzet, az italt és az árnyékot biztosítottam.

Elértünk Kistokaj közelébe és akkor éreztem, hogy nagyon nincs rendben valami. Elkezdett rázni a hideg és általános rosszullét kerülgetett. Ekkor döntöttem, hogy visszamegyünk, szépen hazasétálunk és lepihenünk.

Visszafordultunk, de nagyon rosszul haladva araszoltunk hazafelé. Néha megálltunk egy-egy bokorban inni, nyújtózni kicsit, de egyre rosszabbul voltam.

Végül 30 percnyire a házunktól vége lett a dalnak, felhívtam a Háttértársat, jeleztem, hogy jöjjön értünk. Várakozás közben békésen hánykolódtam, a Kukac meg életében először látta, mi van, ha a víz fölül jön ki valakiből.

Na, ez volt a mi nagy kalandunk, 15 km helyett a fele sikerült.

Amit tanultam az esetből:

1.  Reggeli nélkül ne menjen többet délutáni túrára.

2. Ha elkezd melegedni az idő ne izmozzak a pusztában, hanem irány haza.

Képek, hányás nélkül.

Kirándulós képek jönnek, két különböző régióból.

Győrben születtem és nőttem fel, de régóta Pesten laktam, több mint egy éve pedig Borsodban lakom.

Sok Győri képet csináltam már, ezekből válogatok. Értékelni nem tudom őket, mert ott nőttem fel közel a Várhoz, ami másoknak szép óváros, nekem a hétköznap.

Nem szeretem Győrt, ami szar dolog történt velem az életben az javarészt ott történt, sosem tudtam beilleszkedni és sosem éreztem jól magam ott.

Ott volt Moncsibácsi a pedofil, aki kutyasétáltatás címén zaklatott. Ott volt az azóta szép emlékű festőművész és a többi részeg, aki ott szart húgyozott magánkívül a kőkerítés tövében, vagy csak a bokrokban, ami mellett nekem el kellett haladni, amikor kutyát sétáltattam.

Ott jártam iskolába, ami olyan volt amilyen, sokat csúfoltak és igazából mindenhol csak voltam, de számítani nem számítottam. Röplabdázás közben egy célpont voltam a többi lánnyal együtt, akit lehetett dobálni medicinlabdával vagy a röplabdával, és ez vicces volt. Nekik.

Persze nyilván az, hogy nem éreztem jól magam sosem, az én hibám, de valahogy nem sikerült. És évek múltán sem tudok párás szemmel emlékezni arra a basztatásra, provokálásra ami ért az iskolában. Persze erre ma már senki nem emlékszik, csak azok, akik úgy jártak, mint én. Mert hát illik csak a szépre emlékezni.

Egyszer egy elmebeteg rendőr majdnem lelőtt, mert éppen elborult az agya. Az utcán, bárki más is lehetett volna, ez is csak egy véletlen volt.

Majd a múltat magam mögött hagyva elmentem Pestre és ott építettem új életet, baromi nehéz volt. Túl vagyok ezeken az éveken, sokat tanultam, végül egy éve ugyebár itt élek. Nem igen ismerek senkit se és nem is akarok ezen változtatni.

Érdekes, hogy Borsod ugyebár a szegénység, a tudatlanság, a sötétség alteregója. Nagyon szép helyek vannak itt is, nem Lyukóra gondoltam. Nehéz az élet itt és a mindennapokhoz tényleg hozzátartozik a bűnözés, szerintem kevésbé, mint Pesten. Szomorú látni a falvakban az elhagyott, omladozó házakat. Átgondolva, hogy valakik mennyit dolgoztak a felépítésével, otthont teremtettek a családjuknak és mikor meghaltak, már nem kellett senkinek az otthon, mert nincs munka, nem tudnak megélni.

Na, mindegy, képeltem itt is ott is. A borsodi képek Miskolcon és környező falvakban készültek. Próbáltam szebb és kevésbé szebb képeket csinálni.

Mindenkinek érdemes mind a két területet felfedezni, mert sok látnivaló van.

Kukac 1 éves, született 2013. 06. 14. 05:58 (kórházi óra szerint 05:53)

Jukundusz Maximus munkanéven indult, végül Jukac a Kukacból maradt a Kukac. J

Nem részletezem ki a terhességet és a szülést, jó volt mind a kettő. Inkább minden hónapunkról írok pár sort. J

UH Kukac.

 Első hónap. Hazamentünk a Kukac még jó sokáig sárga volt. Emiatt és a ferdevágású szemei miatt erős gyanúba keveredtem a kínai postással, de sikerült kimagyarázni. Többre nem igen emlékszem. Kukac evett, aludt, én etettem és aludtam. Ja, meg izzadtam, mint a ló és ríttam a hormonoktól.

 Második hónap. Felmerült bennem a kétely, hogy nem is vagyok olyan jópofa szuperanyu. Bár önfeláldozásom csúcspontján kettesben aludtunk a Kukaccal, lassanként leesett két dolog.

- A Kukac alvását marhamód zavarom a forgolódásommal

- A Kukac nem tud háton aludni.

 Harmadik hónap. Kukacról kiderült, hogy bal oldalra kissé csálé a lelkem, Dévény tornára jártunk vele és otthon is tornáztattuk. Nem volt könnyű, de sportos Kukacnak ugye semmi se nehéz. :D Alvásprobléma megoldódott, Kukac átalussza az éjszakákat, az élet csodaszép. Kukac megduplázta a születési súlyát. :O

 Negyedik hónap. Csípőszűrésen elrendelik a terpeszpelenkát, hordja, de nem nagy kedvvel. A napok rohannak, evés, játék alvás, torna, nem sok izgulat.

 Ötödik hónap. Elkezd forogni, végül sikerül négykézlábra állnia, mindenki teljes sokkban. Család tüszős mandulagyulladásban fetrengett, Kukac meg ugrált a hulláinkon.

Hatodik hónap: ül és lassanként feláll. Nem kell Dévényezni tovább, kibújt az alsó két foga. Élete első karácsonya, a fények tetszettek neki, de a hótól félt. Kukac megháromszorozta a súlyát. :D

Hetedik hónap: Új év, új remények. Kukac esik, kel, mindenhol felé akar állni, aztán mindenhol el is akar esni és sikerül. Totális agyfasz, idegbaj, aggódás.

Nyolcadik hónap: Kukac megunta az esést és óvatosba váltott, szerencsére mindezt még azelőtt, hogy infarktusban elhunytunk volna.

Kilencedik hónap: Baromira elég már a télből, ami nem is volt. Kukac mindent rág, rág és rág. Ezen felül borogat, a macskakaját, a macskát (meg is akarja nyalni) amit csak ér. Mászva rodeózik fel alá.

Tízedik hónap. Rágás előtt és után pakol, mindent ki. A szakirományok szerint a babák ebben a korban imádnak kipakolni és vissza. Kukac csak kipakolni szeret és csak olyan helyekről, ahonnan tudja, hogy szigorúan tilos. Kukac élete első strandolásán is részt vett Egerben.

Tizenegyedik hónap: Majdnem nyár van, Kukac a díszparaszt nem hajlandó a fűhöz semmilyen testrésszel hozzáérni. 8 fogával lerágja rólunk a házat, levadássza az összes döglött vagy döglődő rovart, bogarat, elfogyasztás céljából. Bár mindenhol azt írják a babák tudják mi a legjobb táplálék nekik nem hagyjuk. Labdázik, jön-megy, pörög és már áll, így hepi minden.

Tizenkettedik hónap: Kukac úgy döntött vége az óvatos duhaj létnek, övé a világ és megindul. Járási technikáját látva az össze masszív alkoholista kalapot emelne neki.

Galériában látható a Kukac érése

Még ma is rá tudok csodálkozni, hogy van itt egy gyerkőc, aki az én kisfiam. Nagyon nagy vállalás volt, ma már látom, örök kapocs összeköt minket és csak remélni tudom, hogy méltók leszünk mindketten és nem fog ez a kapocs eltörni vagy egy nehéz hurcolni való kellemetlen teherré válni.

Jó év volt ez.

Szívesen újrajátszanám.

Nem voltak sem elvárásaim, sem illúzióim a gyermekágyas és az utána következő időszakkal kapcsolatban. Csak szerényen elképzeltem, hogy majd a Kukaccal andalgunk kettecskén nap – nap után. Édes baba csak eszik, alszik és bájosan mosolyog. Nem beszéltem meg vele a pocakban és nem jártunk semmilyen magzatfoglalkozásra sem. Sokáig dolgoztam ás bírtam volna még, de azért nem tiltakoztam és a június 26-ra kiírt szüléshez május 1-től inaktívvá váltam.

 2013 nyarán (június 14-én született Kukac) szépen pergettük a napokat, Kukac álombaba, a kánikula pedig kibírhatatlan. De hát minden csodás, napi 24 órából 15-öt könnyekben töltöttem a maradékban pelenkáztam és szoptattam. Aztán végre elmúltak a hormonnapok és a Kukaccal is összehangolódtunk.

Előre elhatároztam, hogy mindent megcsinálok, amit sosem tudtam. Majd én főzök minden nap, a babának és persze a Háttértársnak is. Isteni egészséges ökobio kutyakarika és minden lesz. Természetesen tisztaság, rend és babaillat lesz. Mindenféle szépséget és babaságot csinálok és a Kukaccal is rengeteget foglalkozom, amit ő élvezni fog. Mondókázás, mesemondás, diavetítés, buborékfújás, építő kockázás, csupa kacagás lesz minden nap. Mély meggyőződésem volt, hogy, ha egyszer a net telis tele van pörgős anyukákkal, akik most szültek és van még további legalább kettő gyerMekük és emellett receptblog és kreatívblog és meseblog is belefér az életükbe, akkor nekem is menni fog, hogy ellássam a Kukacot, megoldjam a háztartást, tanuljak és még biszbaszokat is csinálgassak.

Eltelt egy év. Majdnem. A Kukac persze szép és nyilván okos is, de a mondókázást most kezdi élvezni, akár 10 percig is, a mesékkel együtt, az építőzés azt jelenti, hogy megrágja és földhöz ver mindent, amit ér, a buborékokat kimondhatatlanul sajnálja, amikor szétpattannak, a diavetítőt meg nem vettem elő vagy egy hónapja.

 Főzök neki, de azért maradjunk annyiban, hogy van mibe kiadagolni a télire eltett ezt - azt. Micsoda csalódás, amikor az anyai szívem minden szeretetével megkreált ebéd első nyalintásától öklendezik, vagy, ami még jobb sírva fakad. Vagy, ami a múlt héten ízlett ezen a héten fújj kategóriás. Ekkor előkerül a babakaja és mindenki örül, kivéve antalvali és úgy általában egy bioangyal elveszíti a szárnyát. Bioanyu illúziója meghalt.

Főzésben mostanában kerültem valami borzasztó pechspirálba. Azzal kezdődött, hogy pizzát sütöttem, zőccségeset, mert az egészséges. Na, de élesztő helyett sütőport tettem bele. Hogyezmilyen undorító lett, mert a Háttér persze evett belőle, jó lesz az felkiáltással. Piskótapizza. Na, azóta mindent elsózok, nem sózok meg, kihagyok alap dolgokat, beleteszek, amit nem kéne, de mindegy is szinte, mert minden egyenlő arányban brikettes beütésű lesz. Ennyit az étkezési menedzser anyuról.

A kiskert szépen terem minden évben, az az egyetlen jól sikerült dolog, na, de tavasz óta akarok virágokat ültetni a hibiszkusz bokorrendszer alá, mellé. Kb. 10-szer kapáltam meg fél - háromnegyedét az ágyásnak, és egyszer sem jutottam a végére, már fel is verte a gaz. Sosem jutok hozzá. A karácsonyra vett fenyőt a múlt héten ültettük ki, április helyett. Kertészanyu bebukott.

Biszbaszok és biszbaszrendszerek és a tanulás egymás rovására mennek. Ezekre ugye csak a Kukac alvásidejében van lehetőség. Illetve lenne, de addigra este van, fáradt vagyok, fáj a fejem, elegem van és egyébként is, felrémlik előttem, hogy igen, holnap kezdődik minden előröl, maximum szemen bökném magam a quilling tekerőpálcával. Kreanyu alszik a sarokban.

Kukaccal nem járunk babaközösségbe, nagyon ritkán játszóterezünk (3 alk./év) inkább itthon meg a kertben nyomulunk, kirándulgatunk, de azért lelkiismeret furdalásom van, nem tudom rávenni magam a babamama klubra meg ringatóra, a havi ellenőrzésekre is akkor megyek, amikor a többi anyuka elvonult. Emiatt vannak álmatlan éjszakáim, de egyszer már voltunk játszóházban. Szaranya. L

Amikor összeszedem magam, se fenékig tejföl az élet, kitaláltam, hogy szuperanyu leszek és a cseresznyéből csinálok télire cseresznye dzsemet vagy valami trutyeket. Persze a dzsem is meglett, de én is gazdagabb lettem egy tapasztalattal. Rájöttem, hogy amikor párás tekintettel a múltba révedve a meggymagozóra mint praktikus használati tárgyra emlékeztem, a realitásérzékemet elvakította a romantika. Attól, hogy anno gyerekként milyen szórakoztató és családépítő elfoglaltság volt a magozás, attól a meggymagozó szerkezet egy kalap szar és a magozás koszos, ragacsos és lassú munka, a magok 30%-kát a magozó után kellett eltávolítani. Abcúg meggymagozó!

Szerintem az állatok fotózása az egyik legörömtelibb vállalkozás, persze a gyerekek mellet, mind a két csoport genetikailag cuki, ezért lehetőleg mindenkinek tetszik. Még az esztétikailag hátrányos helyzetű gyerMek és állat is lehet édesaranyosegyemmeg kategória.

1. Bagoly

2. Fóka móka

 3. Halak

4. Cicák

Csak a szokásos rész következik, pár képpel a Hortobágyról.

Imádom a végtelen tájat, és a madárkórházba minden évben elmegyünk. Ez egy régebbi sorozat, van benne egy virágos makró is, mert bátor vagyok. :D

A képek immár 4 éve készültek.

Távolban a juhászok... Nem sütött a nap, ezért nem lehet tökéletesen visszaadni az Alföld meleg ölelését.

Távolban a subások.

Gólya, gólya, gilice ...

Méltóság.

A bagoly.

S, a makró, mert szép. Na, jó nem különleges azt én is látom. :)

Terveztem írni a családról. Ennél kicsit konkrétabban a családfáról. Igyekszem senki nem megbántani, vagy kiszolgáltatni. Csak olyanok szerepelnek, akik már nincsenek közöttünk, az utolsó kép kivételével..

A képek olyanok, amilyenre annak idején futotta…

A családfáról… 2008 óta készítem az enyémet/mienket. Sokszor elakadtam és van olyan ág, amit nehézkes csinálni, mint például az apai, mert kevés infóval rendelkezem.

Gyakorlatilag például egyetlen képet láttam ez idáig az apai nagyszülőkről, ez is a távoli messzeségben élő unokabátyám honlapjáról való. Ettől függetlenül nagy lelkesedéssel csinálom és nagyon sokat jelent nekem.

Nagyszüleimmel együtt éltünk, nagyon jó volt. Szerintem rengeteg pluszt adott, hogy 4 felnőtt foglalkozott velünk, plusz ugye a rokonság. Papa és Keresztapu a gyerekek álma volt, nagyon jó mókákat csináltak és sokat tanítottak. Amikor a Papa papuccsal kergetett minket a szobában, mi meg visongva rohangáltunk. Mindig bizdergáltam a hátán a lyukat, a háborúban szerezte, de sosem mesélt róla. Erre igazán csak felnőttként döbbentem rá. Semmi mást nem tudok erről az időszakról, csak, hogy volt egy levél, amit Keresztapunak írt nyírfa kéregre. Erről cikk is jelent meg valamikor a 80-as években, a Kisalföldben. (ha valakinek megvan, ne habozzon elküldeni képet róla)

Találtam képeslapot is.

 A Papáról ez a kedvenc képem, anyuval látható, na, jó nem annyira látható, de a hangulata fogott meg.

Családfakutatás során az első meglepetés akkor ért, amikor Papa születési bizonylatát és szüleinek házassági anyakönyvi bizonylatát megszemléltem. 1913. november 25-én született, a szülők házassága 1913. december 23-án köttetett. Szerintem ezzel a világon semmi baj nincsen, sőt.

Érdekes, hogy amennyiben a szülők vallása eltérő, nyilatkoznak a születendő gyermekek vallásáról. Mama mindig sokszor mondta nekem (biztos nem csak nekem, de én erre emlékszem), hogy ő bezzeg nem katolikus, mert azok olyan csiricsárék. Na, már most …

Gondolom, hogy bediktáltak valamit, vagy ez az eljárás adott volt, hogy lányok az anya, a fiúk az apa vallását kapták, de gondolom otthon egyféle nevelés volt. Főleg, mert a Mamáék nagyon sokan voltak. Sajnos a mai napig nem találtam meg a Mama édesapjának első házasságára utaló nyom egyikét se. Az biztos, hogy voltak féltestvérek. Amikor megtaláltam, hogy a dédnagyanyám Villány mellől származik, elképzeltem mindenféle romantikus történetet, ami a nagy találkozásról szólt. Hogyan került az alföldi férfi az ország túlsó végére és szeretett bele ott a lányba.

A valóságot ma se tudom, de a férfi kétszer annyi idős volt, mint a lány, akinek volt egy törvénytelen fia. Szóval, nem tudom ma sem hogyan történt az eset… A Mamának 9 testvéréről találtam születési anyakönyvi kivonatot, 5 gyermek viszonylag korán meghalt. Volt egy lányka ikerpár. Borzasztó lehetett ennyi temetni és őszintén szólva ennyit szülni is. Elképzelésem szerint a fiatalasszony, aki ilyen életet élt, aki 15 évnyi házasság alatt szült 8-szor, temetett 6-szor, a hetedik az a bizonyos fiú volt, a törvénytelen fiú, fáradt és szomorú lehetett, keserű vonások, mély csendek, sok ima.

Nincs képem ebből az időszakból, viszont van egy fotóm egy temetésről 1941-ből és nem tudom kinek a temetése, felismerem rajta a nagyszüleimet. (Mintás fejkendőben a Mama)

A Mama és a Papa korán házasodtak, fiatalok voltak, nagyon. Sajnos nincs fiatalabb képem, ezen a Papa, nagyon fiatal.

Itt állok meg egy pillanatra, ugyan is, előkerült egy addig nem ismert név, Béla. Hosszas kutatás után megtaláltam, mindent, amit lehetett.

A hadisír.hu –n meglett a haláláról készült jelentés. Bélán nagyon sokat gondolkoztam, róla csak én emlékezek meg, nyomtalanul tűnt el a háborúban, még csak nem is ellenséges tűz által.

Ahogy mentem egyre vissza az időben mind több és több emberi sorsot láttam, adatokban ugyan, de mégis érzésekben. Drámákat láttam magam előtt, boldogságot, de több volt a nehézség, mit az öröm. Képen sosem látott emberek sorsa pörgött le a szemem előtt, sokszor rövid és keserű életek. Sokan már csak az én családfámon "élnek" senki nincs, aki tudna létezésükről. Rájuk ilyetén módon emlékszünk és szeretném majdan továbbadni ezt a gyermeke(i)mnek.

A Papa halálára emlékszem, a halála előtti napon élénk volt, mintha meggyógyult volna, kikelt az ágyból, nem kellett segíteni neki. Mindenki csodának hitte, ami történt, vagy csak úgy tettek. Nem tudom, mert a betegségről sem beszéltek nyíltan. A Papa mindenki számára jól láthatóan az Orvos a családban-t a tüdőgyulladásnál hagyta nyitva, a felnőttek pedig csak esténként sírdogáltak a konyhában. Amikor eljött a nap, minket elküldtek játszani, mire hazajöttünk már halott volt. Apám borotválta meg és elvitték.

Papa és az unokaöcsém, szeretem ezt a képet.

Anyu képeit is nézegetem sokat, 2010-ben halt meg, 1952-ben született, nem sok jutott neki az életből, boldogságból se.

Aztán egyszer csak már nem volt. Mielőtt meghalt elbúcsúztam tőle és elmondtam, hogy szeretem. Ennél többet nem tudtam tenni, mind a ketten tudtunk, hogy ennek az útnak vége és ő elmondta azt is, hogy szeretne meghalni, ugye megértem? Megértettem.

Ő elment, én pedig lekéstem arról, hogy megismerhesse a fiamat, pedig biztos jól kijönnének.