A minap láttam egy bejegyzést a facebookon. Hogyaszongya 10 titkos hely Magyarországon, amiről még nem hallottál.

http://utazzmaskepp.cafeblog.hu/2014/04/08/10-titkos-hely-magyarorszagon-ezekrol-meg-biztos-nem-hallottal/

Ezek között volt a Túristvándiban leledző Vízimalom is.

Mi voltunk ott évekkel ezelőtt, itt is vannak a képek.

2012 Sárospatak

Patakon a Várban már ezelőtt jártam egyszer, már akkor magával ragadott a hangulata.

Ezen felbuzdulva beleolvasgattam egy-két 16-17 századdal foglalkozó műbe. Ilyen például Benda Borbála PHD értekezése Étkezési szokások a 17. századi fő úri udvarokban Magyarországon. Nekem tetszik, bár nem olvasmányos, de érdekes információk vannak benne.

Amikor először csak körbesétál az ember, bepillant mindenhova és sóhajtozik, hogy mennyire jó lenne, ha a kövek mesélnének. Nem hiszem, hogy akkor egyszerűbb lett volna az élet csak rövidebb.

Elmosolyodtam, amikor a frisneiderhez értem. Marcus Rumpboldtól idézet:

Az frisneider egy szép, dali, merő ifjúember légyen. :D

Aztán mire beleélem magam a sudár ifjúba, aki ott áll és húst szeletel, kiderül, hogy Magyarországon nem is volt ilyen tisztség. Kivéve nagy ritkán, ezen alkalmak közé tartozott I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona lakodalma.

Visszakanyarodva a kiránduláshoz, hozzám a paraszti lét pillanatai közelebb állnak, azon nem tűnődtem olyan sokat, hogy vajh, milyen lehetett a várat irányítani, komoly döntéseket meghozni. Például a gyűlésteremben, ami persze az étkezés helyszínéül is szolgált.

Úgy képzelem magányos lehetett itt, nem a kihaltságból fakad az érzet, hanem a hidegből, a nagy tágas belakhatatlan teréből a teremnek.

Ugyanilyen fázós érzés volt a lőréseket látni, elképzelni a fáklyával végigvonuló katonát, aki éjjel őrizte a falakat.

Aztán az ablakmélyedések. Ezek a számomra a női dolgokat ismerő kis helyek az elmélyült szomorkodás helyei.

Ott vannak az elfelejtettek titkai a falak között.

Lőrésekről jut eszembe, hogy milyen szépek is voltak az ágyuk, fotóztam is párat. így minden átvezetés nélkül be is mutatom. :)

Nah, de visszatérve, láttam a ruhákat, láttam a szobákat és láttam az ágyakat. A szobák egészen aprók, egy kandalló egy ágy és egy egész pici tér van csupán az ajtókon pedig alig lehet bebújni, Bevallom én félek a barlangoktól is, volt, ahova inkább nem mentem be. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen szobában képes lennék aludni, bár egy alig több mint 1 méter hosszú ágyban se nagyon menne. 

A végére kimondottan melankolikus hangulatba kerültem, nézegeti az ember más tárgyait, és a falakon ott vannak kifüggesztve ezeknek a másoknak a képei is. De én mindig csak oda tudok visszatérni, mennyi olyan ember van, aki élt akkor, ott dolgozott, meghalt és nincs képe, se emléke.

Azért kell meglátogatni azokat, akiknek tudjuk a történetét, mert mögötte ott vannak az egyszerű halandók is.

Akik a gyertyát vitték, akik a húst szelték, az ágyat vetették...

Néha fotózok, néha egészen tűrhetőek a képeim.

Itt próbálok bemutatni néhányat.

Lesznek benne babafotók is. :D

Canon 400D-vel készült, régi gép, de jójaz.

Szívesen fogadok tanácsokat, hogy lehetne jobb képeket készíteni.

Még halas kép...

Erről jut eszembe, sz ívesen elmennék ismét a Vadasparkba, de kisfiam még csak 10 hónapos és kemény megpróbáltatás lenne neki, de mi, mintha forró parázson kéne járni olyan élmény lenne. Ma elmentünk sétálni, nem egy nagy távot kellett megtenni, az első 10 perc után hisztizni kezdett és véges - végig üvöltött.

Emlékszem amikor még kettecskén voltunk Nyíregyházán mennyire kiakadtam Prosztóapura, aki folyamatosan dörömbölt a jegesmedvénél, hogy "Maci, maci! Nézz ide Macííííííí! (Apád helyetted is inkább összeütött volna egy kisszéket, szebb lenne a világ.)

Csakazértse medvekép jön. :)

Ez a kép nagy kedvencem, olyan hűvös hatása van, mert nem sütött a nap, nem is egy nyári nap volt, hanem valamikor szeptember közepén voltunk. Kicsit esős, kicsit nyálkás nap volt.

Voltak azért, akik jó melegben sütkéreztek. :)

Hát nem gyönyörű? Messziről. :)